A játék mint szórakozási forma, egyidős az emberiséggel. Az egyik legrégibb társasjáték, a kártyajáték annyira népszerűvé vált, hogy része lett társas életünknek. Sok évszázad telt el attól az időtől, amikor a kézzel festett kártya csak a főurak szórakozása volt, napjainkig, amikor a gyárak millió számra ontják és teszik mindenki számára hozzáférhetővé a kártyákat.
A kártyának hosszú és változatos története van, amely az általános művelődéstörténet része. A tarka kártyalapok mindenkor követték a kor ízlését, divatját, szokásait, sőt rajtuk a történelem nagy eseménye is tükröződnek. Nem érdektelen a kártyázásnak mint kultúrtörténeti jelenségnek az egyes társadalmakra való hatása sem.
„A kártya – gondolhatnák sokan – olyan közönséges tárgy, amelyről nem érdemes, és alig lehet valami érdekeset írni. Pedig a dolog másként van. A kártyát nemcsak úgy kell tekintenünk, mint veszedelmes játékeszközt, hanem mívelődéstörténelmi szempontból érdekes az”. Az idézett sorokat egy 1893-ban megjelent cikkben olvashatjuk. Ennek ellenére azonban tény, hogy akármennyire érdekes a kártya történelmi szempontból, eredetét egyértelműen nem lehet megállapítani.
Miért francia a francia kártya?
Létezik, hogy a francia kártyát azért hívják úgy, mert a franciák fejéből pattant ki? Vagy volt előzménye? Az vitathatatlan, hogy a világon egyik legismertebb és a leggyakoribban előforduló kártyafajtáról van szó. Az vitathatatlan, hogy a világon egyik legismertebb és a leggyakoribban előforduló kártyafajtáról van szó. Sok feljegyzés övezi, legenda lengi be a kártyák eredetét. A kártyajátékok históriája évre pontosan nem ismert.
A Csing Ce-tung-féle kínai lexikon tanúsága szerint 3000 esztendővel ezelőtt, Senn-Ho császár uralkodása idején eszelték ki a mai kártya elődjét egy udvarhölgy szórakoztatására. Más adatok szerint India vagy Perzsia volt a születési helye. Mindenesetre az tény, hogy keleti eredetű, jelképes játék, terjesztésében pedig valószínűleg az arabok játszottak szerepet. A színsor eredetén sok tudós törte már a fejét, de csak a találgatásokig jutottak el. A legtöbb valószínűsége annak az elméletnek van, amely szerint a színek háborús értelműek.
A kártya európai története
A kártya az európai kontinensre hozzávetőleg az 1300-as évek második felében kerülhetett a Mameluk Birodalom közvetítésével, francia források 1377-ben említik először. A mameluk eredet lenyomata a mai napig fellelhető az európai kártyalapok szimbolikájában: a kehely, az érme, a kard szerepeltetése a lapokon tehát nem a kontinensünk találmánya. Az évek során a kártya jelképei ugyan idomultak az európai kultúrához, történelemhez – így megjelentek rajtuk királyok, királynék, lovagok – de a mameluk alapok mind a mai napig megmaradtak.
A játék finomodásával, a lapok egységesítésével a színek és az értékek felkerültek a felső sarkokba, lehetőséget adva arra, hogy a játékosok egy kézzel, legyező alakban tarthassák a kártyalapokat. Végül a 19. század elején megjelentek a vízszintes tengely mentén tükröződő lapok is, így a blattolóknak nem kellett folyamatosan forgatniuk a leosztást, elvéve ezzel az értékes időt a játéktól.
Napjainkban az európai játékkártyákat három főbb kategóriába soroljuk: francia, germán (svájci és német), illetve latin (spanyol és olasz). A három fő kategória szimbolikáját tekintve meglehetősen hasonlít egymásra, habár a francia kártya változata kapcsán ma már kell némi képzelőerő, hogy felfedezzük az eredeti mameluk jelképeket.
Aki belelapoz Ráth-Végh István igazán érdekfeszítő kártyatörténeti könyvébe, azzal szembesülhet, hogy egy Gringonneur nevű francia festő készítette el és gondolta ki a figurákat. Mindezt VI. Károly francia király szórakoztatására tette. A király köztudottan elmebeteg volt, és hogy az ő használatára készült volna az első pakli, az csupán történelmi anekdota. Igaz viszont, hogy VI. Károly szeretett kártyázni. Még az is igaz, hogy a feljegyzések szerint Gringonneurnek kifizettek három, díszekben pompázó kártyacsomagért bizonyos – elég borsos – összeget, magát a kártyát azonban már korábban ismerték Európában.
A kártyákon most látható alakzatok és a színek fajtái sokáig merőben eltértek a különböző országokban. A XX. század elejére alakult ki a kaszinókban is használt nemzetközi változata.
Szinte, minden nemzet létrehozta a saját jellegzetes francia kártyáját. A kártyagyárak jóvoltából rengeteg művész, tervező és híresség által tervezett egyedi néprajzi, színházi, szuvenír, politikai, történelmi, humoros és erotikus kártyák gyártása is állandóvá vált. Elsőként papírból készültek a kártyák, később azonban a védelem érdekében műanyaggal bevonták vagy teljesen műanyagból készítették a pakli lapjait.
Ismerd meg közelebbről a francia kártyát!
A kör a bátorság jelképe volt, a harcos katonát jelentette. A pikk a régi lándzsa ásószerű végződését akarta ábrázolni, a káró pedig annak a súlyos dárdának a négyszögletes vasvége volt, amelyet a lőpor feltalálása előtt hajítógépből zúdítottak az ellenségre. Végül a treff, vagyis lóhere, arra a takarmányra utalt, amely nélkül a lovasság nem tudott háborúskodni. Tehát a kártya színei egyértelműen francia eredetűek. Egy francia kártya pakli négyféle, egyenként tizenhárom lapból álló sorozatból áll, ezek a fekete pikk, a piros káró, a fekete treff és a piros szív, avagy kőr. A sorok 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, bubi (J), dáma (Q), király (K), és ász (A) lapokból állnak (az ász felel meg az 1-esnek, de értékben a király után következik, mint a legerősebb lap). A paklit még két vagy három joker egészíti ki. A francia kártyának létezik négyszínű kártya változata is, mely többnyire annyiban tér el, hogy a káró kék, a treff zöld. A francia kártya lapjainak két ismertetője a szín és a magasság, amelyek alapján egy pakliban 52 (4×13) különböző lap lehetséges.
A lapoknak 13 féle magassága lehet: számok 2-től 10-ig, őket követik a figurás lapok: bubi vagy jumbó (jele általában J – jack –, ritkábban B – boer), dáma (jele Q – queen –, ritkábban D, vagy V – vrouw), király (K – king –, ritkábban R – roi, rex – vagy H – heer) és az ász (jele A – ace), amely játéktól és szituációtól függően egyaránt betöltheti az 1-es és a legnagyobb lap szerepét is. Az 52 lap mellett egy pakli tartalmaz két vagy három dzsókert (általában udvari bolondot ábrázoló lap), amelyek bármely más lapot helyettesíthetnek. Ezeket nem minden játékban használják.
Bár árusítanak francia kártyát egypaklis kiszerelésben is, egy teljes csomag francia kártya két pakliból áll. Ezeket a hátoldaluk színe különbözteti meg: az egyiknek piros, a másiknak fekete vagy szürkéskék. A bridzsben például csak egy paklira van szükség. A leggyakoribb kártyajátékok francia kártyával: huszonegy, bridzs, póker, kanaszta, römi, speed, pasziánsz.